A tavalyi Blaha Lujza téri késelő cigánykölyök esete reprodukálódik.
Akkor azzal szembesültünk, hogy a (majdnem) gyilkos kölyök bármit és bármennyiszer megtehet, mert életkora miatt még nem büntethető. Ez a sajtóban sokáig téma maradt és elindított egy lavinát: a következő hetekben, hónapokban az ország különböző pontjain különböző (cigány)kölykök raboltak, késeltek. Hoppá. Ha nem vagyok felelősségre vonható, akkor mán megéri, no.
Melegfelvonulás. A békés, alkotmányos jogaival élő melegeket kövekkel, benzinespalackokkal, "tojásokkal" dobálták. Az előző napokban két meleg-szórakozóhelyet megtámadtak. Majdnem elégtek az emberek, de a rendőrség szerint ez csak rongálás.
(Üzenet: Gay=tárgy. Mert ügye csak a tárgyakat lehet rongálni...)
Ma felmentették vagy 30-60 ezres pénzbüntetést adtak azoknak a söpredékeknek, akik más bejelentett felvonulását megzavarták és emiatt a rendőrségnek több millió forintos kiadása keletkezett.
"Tojással lehet dobálni."-mondta a bíró. És ha én sósavat fecskendezek a tojásokba, vagy ha a gumicukorra dinamitot erősítek?!
J o g h é z a g o k ! ! !
Hétfőn a Rudas fürdőben melegeket vertek. A fürdő igazgatója kizavarja no nem az agresszív támadókat hanem az áldozatokat azaz ebben az esetben A MELEGEKET!!!!
A támadó faszi meg tovább áztathatja a seggét a termálvízben. FELHÁBORÍTÓ!!!
Most majd a társadalom primitívebb rétegeiben elindul a cigánykölök szindróma: melegeket fognak verni. Mert az olyan buli. A Fidesz, KDNP is némán tűri. "Ha a hálószobában kussol az adófizető, egyenlő jogokkal bíró meleg állampolgár, az rendben van, de az utcára már ne menjen ki! Ne zavarja a békés embereket! A hálószobában azt csinál, amit akar!"- Milyen rendesek vagytok, "politikusok"! Az anyátok szentségit, a kereszténynek látszó hülye fejetekkel!
Tavaly a Csillaghegyi strandon jártam és a domb tetején lévő tisztásra szerettem volna menni. Onnan csodálatos a kilátás a környező területekre. A felső terület korábban naturista volt, jártak oda melegek is. A strand igazgatója kb. két éve úgy döntött, lezáratja a dombot. Valószínűleg herótja van a buzikból, és ezt tartotta megoldásnak.
A hivatalos indoklás szerint, amit nem az újjamból szoptam, hanem az ott dolgozó egyik alkalmazott mondott az, hogy:
"CSÚSZIK A DOMB." Tehát, akármelyik pillanatban az Örs Vezért teréig vagy akár a Repülőtérig is lecsúszhat a domb, magával sodorva a Parlamentet, a Szovjet Emlékművet, sőt még az APEH-et is.
Mivel röhögésemet nem tudtam elfedni, az alkalmazott bevallotta nekem az igazságot:
"Sok meleg járt napozni a dombtetőre, és ezt akartuk megszüntetni."
Hát-----------------az anyátokat Kedves Budapest Gyógyfürdő Zárt (osztály) Rt.!
Végezetül egy javaslatom lenne a Jobbik ZRt. felé is!
Kérelemmel fordulnék hozzájuk, hogy a Szent Jobb Körmenetet az idei évtől tiltsák be!
Elfogadhatatlannak tartom, hogy Budapest belvárosában, a Világörökség helyszíneihez közel, 12 éves kislányok és 20 éves szőrös farkú kamaszkisfiúk játszóterei mellett, ilyen horrorisztikus felvonulást tartsanak, holmi levágott jobb kézfejekkel.
Köszönöm.