Gyurcsány Ferenc példáját követem, no nem kell megijedni, nem a szemkilövésben, nem az önmerényletében, nem az ország tönkretételében, csak abban, hogy én is blogot írok.
Elöször tőle hallottam erről a dologról, bár én hagyományos módon végzem: titkárnő és író nélkül. Én nem magnetofonra mondom fel, hogy majd valaki leírja (vagy hozzáírjon) hanem mindent saját magam végzek.
Szóval sorompó. Miért is adtam ezt a címet első bejegyzésemnek? Egyrészt, mert ma elkezdődik ez a valami és másrészről meg valami elől elzáródom, vagy másképpen fogalmazva hozzá sem férhetek. Jelentkeztem a Színművészetire, a televíziós műsorkészítő szakra. A második szűrő előtt elakadtam, nem mehetek tovább. Saját hülyeségem miatt (is). Sajnálom. Mindig ez volt a vágyam. A televízió vagy a film. De úgy látszik, nem fog sikerülni. Olyan emberek dolgoznak a tévékben, olyan műsorok készülnek, hogy az ember gyomra felfordul. Volt a felvételin egy kérdés: Mely műsorokat szokta rendszeresen nézni? Beírtam egy vagy két címet, de igazából rendszeresen egyet sem szoktam. Ide jutottunk. Az adók elszaporodásának ellenére én egyre kevesebbet tévézem. Mégis- ezt csak az érzi, aki már volt bent valamelyik stúdióban. Az ottani atmoszféra engem mindig bizsergetett. Ha bemehettem egy-egy tévébe, mindig tök jó érzés fogott el.
Azonban úgy néz ki, ez az érzés nem lehet az enyém.
